alig több mint 7 hónapja indítottam el a blogom, mert már nem tudtam tétlenül nézni a város vergődését, passzivitását és a látszólag észrevétlen, de mégis fontos dolgokkal szembeni közömbösségét. ezért igyekeztem megmutatni olyan ügyeket, témákat, amiket máshol nem lehetett olvasni, vagy lehetett, de nem úgy tálaltak a helyi sajtóorgánumok, hogy a lényeget láthattuk volna. hogy kellettek és kellenek ezek, azt a több ezer oldalletöltés igazolja, és az a félezer követő a facebookon, akiknek egyáltalán nem mindegy, mi és hogyan történik keszthelyen. a mostani poszt egy régi írásom, napra pontosan 7 évvel ezelőtt született, és talán még most is aktuális.

én ezzel kívánok Nektek boldog karácsonyt és az ideinél egy sokkal jobb újévet. találkozzunk jövőre is egy remélhetőleg jobb városban.

kasteelstad

"igazából karácsony

 

a tegnapi városi karácsonyi koncerten úgy éreztem magam, mintha egy filmben lennék. mintha az egyik tavalyi slágerfilm, az "igazából szerelem" című alkotásban ültem volna a nézőtéren. de nem. nem voltam sem egy feleségét lélekben megcsaló, kapuzárási pánikkal fenyegetett magazin-főszerkesztő, sem egy kistesó, akinek nagyfenekű nővérkéje a brit miniszterelnök felszolgálója, sem pedig egy nem saját gyerekét egyedül nevelő, claudia schifferre ácsingózó, özvegy 40-es fickó. amúgy se jön be nekem a claudia schiffer.

csak egy srác voltam, aki már annyira szeretett volna "igazából" valamit, de most egy kicsit azért kapott belőle, egy kicsit átélhette azt a "valamit". régi vágyam volt, hogy egy "megszokott-amerikai-filmes-városi-karácsonyos" előadáson vegyek részt, egy olyanon, ahol ott van: az EGÉSZ város. de mégis. hiányérzetem egyik fele megkapta a magáét, a városi programot. és a másik fele? hol voltál város? hol voltatok városok? merthogy nem csak keszthelyé, hanem szomszédunké, hévízé is volt ez az ünnepi rendezvény. valami olyan céltól vezérelve, hogy közeledjen egymáshoz a két város, csökkenjen a távolság. nos, a két település közti mintegy 7 kilométer ezen az estén mintegy 7 centiméterre, körülbelül egy karfányira csökkent. jó volt ez, szép volt ez így.

csak éppenhogy kevesen látták és hallották a fellépő rézfúvósokat, akiktől többet vártam, több karácsonyi dalt. mert bár karácsonykor valóban "szép a világ", és "szambázni" is lehet a fa alatt - még ha furcsának is tűnik -, de ezeket a zeneszámokat megtartottam volna a nyári fesztiválokra. a koncert előtt egy szolid, baráti karácsonyi partin voltam, ahol megjegyezte valaki, nem érti, hogyan passzolnak a rézfúvósok a karácsonyhoz. akkor ezt én sem értettem. valóban nem illenének az ünnep képébe? aztán csak néztem az aranyszínű tubákat, hogy mint brummogják ki magukból a különböző dallamokat, és milyen szépen csillognak az amúgy egyszerűen feldíszített karácsonyfa mellett. akár a fa ékei is lehettek volna. de miért ne lehetnének a rézfúvósók is a fa díszei?

miért nem illik a karácsonyhoz egy rézfúvós zenekar? mi illik a mai karácsonyhoz? az értelmetlen iraki háború, az elkerülhető vérontások, a sors ellen kivívott katasztrófák, vagy hogy csak a saját házunk előtt seperjek, egy nagyon-emeltdíjas népkiszavazó show? mostanában igen. ezeket aggatjuk a fára, vagy éppen tesszük alá. akkor inkább mégis a tubákat és a trombitákat választom, hogy csak fújják a "my fair ladyt", és hogy "milyen szép a világ". és inkább választom, hogy keszthely és hévíz induljon el egymás felé, de ne kelljen ehhez földcsuszamlás. és igazából legyen elég indításnak egy közös karácsonyi koncert.

aztán véget ért a hangverseny, és még mindig az "igazából szerelem" című filmben éreztem magam, annak ellenére, hogy sem magazin-főszerkesztő, sem özvegy 40-es fickó nem voltam, de még csak egy nagyfenekű nővérem sem született ez idő alatt. de mégis csak vártam, hogy a végén bejön majd nagy-britannia miniszterelnöke. de nem, hogy ő nem jött, még a magyar kormányfő sem bukkant elő a függöny mögül, és igazából a szerelmet sem találtam. de karácsonyig még van két napom."