mit ásnak a fő téren?

A) a város sírját

B) kínai agyagkatonákat keresnek

C) összenyitják a fő teret a városi stranddal

D) mindegyiket

egy számítógépes városépítő játékban is előbb lesz game over annyi bénázás után, amennyi az utóbbi hetekben történt keszthelyen. az átszabott belvárosi közlekedésre ráhúznak egy piti körforgalomépítést, homokvárként dől össze a fő téri rehab közbeszerzése, az eltűnt templomtornyot lassan már a cia is keresi. héé, építitek ti a várost, vagy bontjátok?

ex-kgst-s, balatoni zimmerferikben szocializálódott turisták se ismernének most rá keszthelyre. az eltűnő helyi lakosság után lassan a város első számű célpontjaira is hiába lőnek a vezírek. egyedül maradunk. se turista, se fő tér, se lakó.

az utóbbi években készült különböző tanulmányok, koncepciók és tenyérjóslások szerint is az idősebbek száma egyre nő, a fiataloké pedig egyre csökken keszthelyen. a balatoni régió és a nyugat-balatoni térség legöregebb városa lehetünk hamarosan. igaz, nincs ezzel különösebb gond, a temetők külföldön rendkívül látogatottak tudnak lenni (párizsban, kolozsvárott, vagy londonban). miért ne lehetnénk ilyenek mi is? csak a városi címek alá kell még odavésni (rovásírással is), temetőváros.

bár ezt nyilván senki sem kívánja, sem az egyszerű pórnép, sem a pórul járt vállalkozók, sem a poros turisták, de még a városatyák sem. noha a legtöbbet mégis utóbbiak tehetnék ezért és/vagy ez ellen. az elmúlt 10-12 évben bárhányszor futottak neki az őszi ígérgetéseknek a vastagbajuszú és vastagszemöldökű helytartóink, a keszthelyi fiatalok rendre kimaradtak, elfelejtődtek, elvétve, ha kaptak a műanyag tollakkal és hűtőmágnesekkel megkent szavakból. pedig a részükről lenne akarat és hajlandóság is itt maradni, itt dolgozni, de munka híján akaratból és hajlandóságból nem lehet sem életet, sem családot építeni. várost meg mégúgyse. csak munka kellene nekik és megbecsülés. a városban, a várostól. mert a sétálóutcai és nagypavos idénymelókból hosszú távon nem építhető sem város, sem család, de még egy rohadt szingli élet sem.

boldogan fizetnék a járulékokat maguk és az iparűzési adót is a vállalkozásuk után, ha lenne miből, ha lenne hol, ha lenne miért. a keszthelyen végző egyetemisták többsége is boldogan maradna, a keszthelyről továbbtanuló diákok többsége még boldogabban jönne vissza, ha lenne hova, ha lenne miért. egy, tetemes adósságot maga előtt tologató városnak nem babakötvényekkel, nem olcsó bérlakások vagy lakóparkok építésének vattacukros ígéretével kell a fiataljait kábítani, maradásra bírni. a helyi értékeket kellene feltárni, megbecsülni és befektetni (az itteni vállalkozókkal, az egyetemmel, a kistérségi településekkel, más kistérségekkel. ha ez már működik, akkor sajnos nem látszik, ha nem működik, tán el lehetne kezdeni tenni vmit.). már-már olyan gondossággal téve mindezt, ahogyan azt a fő téren dolgozó agysebész kezek teszik nap mint nap.

azt mondják, az a legszarabb érzés, amikor már remélni sem tudunk. a megmaradt keszthelyi fiatalok talán még tudnak remélni, de hogy a város tud-e, mer-e bízni bennük, az már nem annyira biztos. de az egészben az a legszörnyűbb, hogy e töketlenkedés közepette keszthely a saját jövőjét, a fiataljai életét éli fel, ássa el. lehet, hogy most épp a fő téren. és akkor még a balaton-parthoz meg a buszpályaudvarhoz hozzá sem nyúltak.